Nincs új a nap alatt

Felülnézet

Felülnézet


A vendégek megfelelő tájékoztatása

2019. július 08. - Szabolcs90

A szolgáltatásunk, termékeink sikere gyakran azon múlik, hogy megfelelően tájékoztatjuk-e az ügyfeleket, fogyasztókat. Hisz ha nem ismerik eléggé a lehetőségeket, a legtöbben nem érdeklődnek utána önszántukból, főleg nem rendszeresen. A vendéglátás iparágában sincs ez máshogy, sőt! Az étlapok, itallapok és megállító táblák segítsége nélkül nehezen igazodnának el a széles választékban vendégeink. Ugyanakkor nem elég csupán ezen eszközök puszta megléte, hanem minél célszerűbben kell közölniük a releváns információt, annak érdekében, hogy minden vendég könnyedén megérthesse. A tervezés előtt érdemes lefixálni pl. a kiemelt ajánlatokat és a kevésbé fontosabbakat, ezáltal felkeltve a figyelmet a számunkra fontosabb termékekre, szolgáltatásokra.  Elsősorban érdemes azt fókuszba helyezni, amit minél jobban szeretnénk eladni, és a vendégeink érdeklődését is hamar felkelti. Érdemes kihasználni a lehetőséget, hogy ezen informatív eszközöket szinte minden vendégünk figyelmét megragadja. Ha logóval és emblémákkal ellátjuk ezeket, akkor az emberek is jobban megjegyzik a vendéglátó üzletünket, nagyobb arányban térhetnek vissza.

Összefoglalva, amikor legközelebb új felszerelést szeretne beszerezni, gondoljon arra is előre, hogy keressen olyan gasztro nagykert, amelynek étlap, itallap, étlaptartó készítés logózással szolgáltatás is megtalálható a portfóliójában. Így az ét- itallap, étlaptartó rendelés is egyszerűen és gyorsan elintézhető, spórolva az idővel és energiával.

etlaptarto_rendeles.jpg

Vendéglátós gasztronagyker

Egyre inkább növekszik a száma és a változatossága is a turizmust és a vendéglátást kiszolgáló helyeknek. Hotelek, wellness központok, street food büfék és külföldi konyhára specializálódott éttermek nyílnak meg minden héten az országban. Noha nagy a változatosság ezek között a vendéglátóipari helyek között, egy valami mégis közös bennük. Szükségük van a konyhájukba és éttermeikbe professzionális gasztronómiai és nagykonyhai eszközökre, kiegészítőkre. Épp ezért fontos hogy találjanak egy megbízható gasztronagykert, amely képes kiszolgálni a legkülönfélébb elvárásaikat is. A megfelelő termékpalettán kívül a gasztro nagykereskedéseknek megfelelő ellátást is kell biztosítaniuk. Gyakran rengeteg fogyóeszköze van szükségük ezeknek az éttermeknek és büféknek, és megkövetelik a biztos és kiszámítható ellátást. További előnye egy gasztronagyker választásának, hogy mindig napra készek a legújabb termékek és ipari innovációk terén. Így biztosak lehetünk benne, hogy a problémáinkra a legújabb megoldásokat nyújtják majd, talán pont olyanokat, amikről nem is gondoltuk volna hogy léteznek. A konyha és éttermi felszerelések beszerzésekor természetesen az a legjobb ha folyamatosan frissülő katalógusokra és látványos webáruházakra támaszkodhatunk. Ha megvan a koncepciónk és talán már a kiszemelt eszközeink is, akkor sokkal könnyebb tanácsot adnia a gasztronagyker munkatársainak is nekünk.

gasztronagyker.jpeg

süti beállítások módosítása